Hírek

Elérhetőségek

VI. KÁNTORI JÁNOSKODÁS

Kántorjánosi Község Önkormányzata a Szatmári Síkság LEADER Egyesület működési területére meghirdetett, VP6-19.2.1.-80-5-21 kódszámú, Szatmári Síkság LEADER Egyesület - Helyi fejlesztések támogatása című felhívásra beadott pályázata támogatásban részesült. 
A támogatási forrásból 1 rendezvény kerül megszervezésre, a VI. Kántori Jánoskodás. 

Kántorjánosiban 2015. évben indítottuk el a Kántori Jánoskodás elnevezésű rendezvényünket, melynek szervezését sajnos a covid miatt két évben ki kellett hagynunk. 2015. év előtt nem volt hasonló, az egész falut összefogó esemény településünkön, ezért is volt nagyon fontos, hogy az idén folytatni tudjuk ezt a sokak számára kedvelt rendezvényt, mellyel reményeink szerint általa hagyományt teremtünk és őrzünk.

Mivel településünk keletkezése a tatárjárás utáni időkre tehető, ezért bátran kijelenthetjük, hogy igen nagy múltra tekint vissza szeretett községünk. A Kántori Jánoskodás nevet viselő rendezvényünk célja, hogy szeretnénk feleleveníteni a település rég múlt hagyományait, a Kántorjánosi krónikájából ismert történetét, melyet meg kívánunk ismertetni a rendezvényre látogatókkal is.

A helyi értékek megjelenítése a rendezvényen a szatmári ételek, a helyi tánckultúra és szokások életre keltesével   nyilvánult meg.

Az rendezvény célja a közösségek megerősítése, aktivizálása és a partnerségi kapcsolatok megerősítése, a helyi identitástudat felerősítése és a kedvezőtlen társadalmi, demográfiai térségi folyamatok hatásainak enyhítése.

 

 

Kedvezményezett neve: Kántorjánosi Község Önkormányzata

Címe: 4335 Kántorjánosi Kossuth Lajos utca 14

A projekt címe: "VI. Kántori Jánoskodás" Kántorjánosiban

Támogatási összeg: 9 999 984  Ft

Támogatás intenzitása: 95 %

Projekt azonosítója: 3417453317

Támogatói okirat iratazonosító: 3439362356

A projekt megvalósításának ideje: 2023.08.26.

 

A rendezvény időpontja: 2023. augusztus 26. (szombat)

A rendezvény helyszíne: 4335 Kántorjánosi Mátyás Király utca 2 (425 hrsz)

A támogatás forrását az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.