Hírek

Elérhetőségek

"Nefejelcs" Hagyományőrző csoport

 

Mottónk: Hagyományokat őrzünk, keresgélünk és kutatunk az emlékeinkben, gyermekeinknek, unokáinknak mesélünk régi történeteket. Úgy gondoljuk, kell a folytonosság, kell, hogy a fiatalabb korosztály tovább vigye a hagyományt.

Kántorjánosiban a ,,Nefelejcs” Hagyományőrző csoport 2000. április 12-én alakult 16 fővel, azzal a szándékkal, hogy legyen egy közösség ahol, az emberek jól érzik magukat, beszélgethetnek és megoszthatják egymással gondolataikat, régi szokásokat eleveníthetnek fel, és történeteket mesélhetnek.

Kicsiny közösségünkben lehetőség van arra, hogy a tagok tudjanak beszélgetni mindenről. Nem csak a problémáikról, de a főzésről, sütésről és a napi életről is.

Megünnepeljük a névnapokat jókívánsággal és egy szál virággal. Olyan élményt élhetünk meg közösen, amit a fiatalabb korukban vagy anyagi körülmények miatt nem élhettek át: pl: részt vettünk kulturális ünnepeken, nőnapi, anyák napi, idősek napja ünnepeken, valamint szabadidős tevékenységeken (bográcsban főztünk és szalonnát sütöttünk). Kirándulásokat szerveztünk és szervezünk, valamint több település meghívásának tettünk eleget. Feledhetetlen számunkra a 2002-es év, amikor először kaptunk meghívást Penyigére a Szenke parti nagyvásárra, majd azt követően a Nagydobosi tök fesztiválra ahol a csoporttagok előadták és elénekelték, a

 ,, haragszom a töködre, mert ráfutott a kukorica földemre” című jelenetet és éneket.

Vannak, akik már végső nyugvó helyre költöztek, de mindig vannak új tagjaink, hiszen egyre több az egyedül álló és rokkant nyugdíjas.

Megalakulásunk 15 éves évfordulóját 2015. április 24. én ünnepeltük a Kántorjánosi Képviselőtestület és magánszemélyek anyagi támogatásával. Az évfordulónkra 5 település nyugdíjas csoportját hívtuk meg és láttuk vendégül. A csoport tagjai saját készítésű süteményeket készítettek, és a meghívott vendégek a tombolába felajánlott ajándékokkal érkeztek.

A ,,Nefelejcs” hagyomány őrző csoportfalusi estét mutatott be, ahol felelevenítettük a tollfosztást, a kukoricamorzsolást, kézimunkázást, fonalgombolyítást, és guzsalyozást.  Közben énekeltünk és tréfás mondókák is elhangzottak.

Nagyecsed és Vaja nyugdíjas csoportjai népdalokkal, Nyírcsászári szavalattal, Hodász és Őr nyugdíjas tagjai tánccal színesítették az ünnepségünket.

Mindannyiunk számára emlékezetes marad a rendezvény, hiszen ezen a napon 47 évvel ezelőtt kötött házasságot egyik csoporttagunk, akiknek sikerült meglepetést szereznünk.  Újra fogadalmat tettek az anyakönyv vezetője előtt és a fogadalmat megerősítette a református lelkész, aki isten áldását kérte.

Csoport tagjai: Szikszay Józsefné, Szerencsi Károlyné, Borzován Józsefné, Sipos Istvánné, Misák Andrásné, Jóni Józsefné, Kovács Jánosné, Botos Sándorné, Gál Istvánné, Dokáné Sókovics Judit, Pincsákné Ignácz Ágnes

Pártoló tagjaink: Kézi Gyuláné, Varga Ilona, Szilágyi Károlyné, Kiss Béláné, Méhész Jánosné.

  

Településünkön a ,,Hagyományőrző” csoport múltja és jelene közösséget építő erővel irányt mutat a fiatal korosztály részére,  betölti megbízatását és társadalmi funkcióját.

                                                                                                                               Szikszay Józsefné csoportvezető

DSC_0601.JPG